Tech Deck története
A történet egy átlagos észak-amerikai kölyökkel, Steven Asherrel indult, aki az akkor már ismert módszerrel papírdarabokból miniatűr gördeszkákat készített.
Steven apja egy játékgyárban dolgozott, így a fiúnak lehetőségei révén az az ötlete támadt, hogy apjával elkészítteti az első komolyabb fingerboardját. Az apa, és egyik jó barátja Tom Davidson pár hónapra rá meg is tervezte az első élethű kinézetű fingerboardot, aminek az alapanyaga fa, és acél volt. Rövid 2 év alatt hatalmas népszerűsége lett az alkotásuknak, de a Tech Deck matricákra, pólókra, és egyéb kiegészítőkre is nagy lett az érdeklődés. Sikerüket, és haszonszerzésüket tanítani lehetne, hiszen látszólag minden egyszerűen jött, ám voltak mélypontok is, amikor csaknem becsődölt a vállalatuk. Az egyik ilyen mélyponton az EToys felvásárolta a veszteséges vállalkozást, ezzel megmentve az eltűnéstől. Az ő vezetésük alatt született az a briliáns ötlet, hogy a Tech Deckek a nagy gördeszkás cégek lapgrafikáit kapják. Néhány év alatt rengeteg szerződést kötöttek olyan márkákkal, mint például a World Industries, vagy a Santa Cruz. Az 1998-as cégalapításuk második évfordulójára megnyerték magát Tony Hawkot is, aki máig reklámarca a cégnek. Emellett sikeresen felülkerekedtek lelkes utánzataikon, és évről évre sikeres újításokat végeztek deszkáikon, mígnem kialakult a máig létező 2 vezető szabványméret, a ?hagyományos? 96mm-es, és a kisebb 57mm-es változat. A Teck Deckkel egyértelműen a kitalálóik szakították a legnagyobbat. Eddigi összbevételük meghaladja az 50 millió dollárt, ami forintra átváltva 11,5 milliárdot jelent. A nagy bevétel előnyeit a nagy deszkás cégek is élvezik, akiknek a Tech Deckek kitűnő alkalmat biztosítanak márkájuk népszerűsítésére. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az hogy jelenleg 2009-ben a Tech Deck már vagy tízedik sorozatát készíti, azaz már több mint két-háromszáz különböző fingerboardot dobtak a piacra.
A miniatűr gördeszkáiról híressé vált játékgyár manapság már más termékeket is forgalmaz, például: fingermotorokat, fingerbikeokat, fingersnowboardokat, és az ezekhez tartozó pályaelemeket. A fejlődés odáig sose jutott el, hogy termékeik közé rétegelt falemezes lapokat, csapágyas kerekeket, és más professzionális dolgot vezessenek be. Steven Asher elmondása szerint erre nincs is szükség, hiszen ha egy kezdő fingerboardot szeretne választani, ami nem is túl drága, és nem is ócska, akkor a Tech Decken kívül nem lesz más választási lehetőssége.
|